Az igaz barátság fonalai

Volt e valaha, hogy intenzíven gondoltál valakire, gondolatban hívtad, szólongattad és hirtelen, csak úgy a semmiből választ kaptál?

Valójában... ez eléggé ritka dolog manapság és csak az igazán szoros barátságokban, szellemi-lelki kapcsolatokban működik. És itt a kapcsolat alatt nem a romantikus vonatkozást értem, egyáltalán, hanem azt ami két hasonló gondolkodású és érzékelő-képességű ember között jön létre. Azt a barátságot, amely nem ismer képmutatást, és ahol mindenki saját lényében mutatkozik meg a másik előtt, nincsenek állarcok, sem falcs mosolyok.

Többször előfordult már velem hasonló, hogy intenzíven gondoltam egy adott személyre, és az hírtelen felbukkant vagy valamilyen fórmában kapcsolatba lépett velem.
Pár napja ugyanígy jártam.
Valami régi megjegyzéseket olvasgattam, amikor hirtelen egy csomó emlék és kedves gondolat árasztott el, anélkül, hogy észrevegyem gondolatban megszólítottam egy régi kedves jó barátom, akiről már nagyon rég semmit sem hallottam... és válaszolt.
Válaszolt...
Döbbenve ültem székemben, mivel nem gondoltam volna, hogy ez ennyi idő múlva is működik.
Ismét bebizonyosodott, hogy nem tévedtem akkor, amikor azt a kijelentést tettem, hogy igenis léteznek igazi barátságok, olyanok amelyeket nem tép szét sem vihar sem szél, sem a távolság: legyen az térbeli vagy időbeli.

Van egy láthatatlan szál amely az egyik embert összefűzi a másikkal és ha ezt a szálat elég erősre fonták, és elég mélyen beágyazta magát, akkor az akár egy életen át is kitarthat, vezessen utuk akármerre, akármilyen messze.
EZ a szál az igaz barátság fonala.

Munkáim

Már szinte egy éve csücsükélek ezeken a kis photoshop bannereimen... várva, hogy mikor is tudok valamit kezdeni velük. De úgy gondolom semmi értelme annak, hogy eldugva hányodjanak egy mappában a merevlemezemen.
Tehát ime pár kis próbálkozásom:

A gotikus világ tiszteletére:







Ugyanz egy kis Epica-val fűszerezve



Variációk egy témára:



















Pár müty-müty


es Your self de most nem jvitom ki :P mert igy jobban mutat :)






Teljes méretért kattintsatok a képekre :)

The reign- Tarja Turunen

I see the waves of sand
Big free
Another land
Dreams within dreams
You are alive
They gave me their wings
I spread them wide

I'll move on
to another place
from my memories
unmade
I'll hold on
and my heart will find you there
love will shine free
Forever

Sun flames
And moons glow
Timeless the tides will flow
What will I face what will be mine
Fortune and fate
The other side

Szavak nélkül

Belsőmben órdit az üresség... elhalgat majd végkép meghal...minden ami hang, érzet most zsibbad s lagymatag. Elmondani mit érzek... dühöt, gyűlöletet, fájdalmat és félelmet...MINEK??? Vagy csak csöndet, mely félhomályába rejt és eltakar és örökkre valahol ott a szürkületben elmarad. Két macskám fekszik holtan, harmadik még küzd, én meg ülök és várok... vajon merre dől a küzdelem. Orvos, gyógyszer, kanő, perfúzió... minden hiábalvaló, amikor a Strichknin lecsap. És hogy mindez miért? Magam sem tudom... nem értem, fejemben meghalt az értelem.
Csönd van és hideg...üveges szemek merednek a semmibe, égető könycsepp az arcomon, hideg mancs a karomon... egy rosz rémálom melyből nincs ébredés.
Szavak nélkül a sötétben, elmerülök, csak úgy hirtelen egy gyergya lángjában talán még őket is meglelem....

Árnyékom

Jó a szürkület, a félhomály és az árnyék, hisz olyan jól el lehet rejtőzni benne... Legszivesebben mindig gyertyafénynél ülnék, elzárva kis kuckomba, ahova igen ritkán lép be valaki más is.
Úgy érzem egy hosszas utazás után visszaérkeztem saját kis világomba, egy sötét de mégis befogadó kis világba, aholva igen kevesen jöhetnek be... de igazából már ők sem szivesen teszik.
Ismét visszaérkeztem oda, ahonnan kb. három éve elindultam, akkor ki akartam szabadulni ebből a félhomályba burkolt, magányos világból, de mégis az utam visszavezetett.
Időközben pár érdekes és nem mindennapi emberrel találkoztam, barátokat szereztem és sajnos volt akit el is veszítettem...

Zavaró belegondolnom, hogy valaki is elolvassa ezeket a sorokat... régebb ettől nem kellett tartanom, hisz igazábol csak magamnak írtam, mivel senki vagy csupán 1-2 ember ha elolvasta... most viszont, hogy tudom, hogy más is láthatja gondolataimat megrémülök. Ezért az utobbi időben sok össze-visszaságot firkáltam le ide... gondoltam nah... ha valaki olvasni akar valamit olvassa azt... nem mintha nem szívből irtam volna le mindazt... de valahogy legmélyebb gondolataim mégis hiányoztak...hiányoznak belőlük. De egyáltalán minek írnám le azt, amit gondolok vagy érzek... úgy sem érdekel az senkit... vagy, ha igen akkor is csak úgy illedelmességből.
Mégis ezuttal kilépek egy pillanatra a félhomályból és megmutatom igazi mivoltam árnyékát..., hogy miért csak árnyékát... azért mert ez nem megy olyan könnyen... aki ismer az ismer, aki nem az meg mindenféle jelzőt rám aggathat... nem haragszom.

Árnyékom egy magányos farkas... aki egyedül van még akkor is ha sokan vannak a környezetében. Az utobbi időben ismét erőt vett rajtam az egyedüllét érzése... magányos vagyok, és magányomban álmodozom... Tasartiriáról és az Elfeledett erdőről.
Szeretek a gyertyák fényében elmélyülni, belenézni a lángba és látni.. látni azt, amit más nem. Szeretem azt a legyet ott szemben a függönyön, aki minden reggel felpiszkál álmomból, de mégis ő a barátom, hisz itt lakik velem kis vackomban. Szeretem felfedezni az ismeretlent, és a kihivásokat, és a megszokottól eltérő embereket... azokat, akik képesek meglátni a felület, az álarc mögött rejtőző igazságot.
Az árnyék elvonul... vissza kis menedékébe, ahol ismét belepillanthat a gyertya izzó lángjába és elkalandozhat valahova messziföldre..

Álomvilág: A kezdet

Az Unikornis éve végéhez közeledett, tél volt és hideg, a havas mező fagyosan csillogott a sápadt félhold világánál.
Egy árny suhant el az erdő szélén és hirtelen elveszett a sötétségben, az erdő mélyéről a fák suttogásának nesze szűrődött ki. Egy rejtélyes idegenről beszéltek, aki egy unikornis hátán érkezett az erdő határába.

Az erdő határában tétován állt valaki. Sötétkék köpenyét kissé összehúzta majd, elindult az erdő felé. Megált és mégegyszer hátranézett. Az unikornis már csak egy messzi fehér csillagnak tünt, amint végigsiklik a havas réten, majd hirtelen elnyelte a sötétség.
Az idegen arcába húzta csukjáját és tovább ment.

Fák és árnyak figyeltél mindenfelől. Amint belépett, kísérteties csönd telepedett az erdőre, a fák elhallgattak, az árnyak pedig feszülten figyeltek.
Az idegen egy követ vett elő, valamit mormolt és a kő fényleni kezdett. Fénye egy kis világot adott, és az idegen folytatta útját az erdőn keresztül.
Pár lépés után fényt vett észre valahol az erdő mélyén, és elindult a fény irányába, siettében a kusza ágak beleakadtak csukjájába, az vállára csúszott és a csukja alól hosszú hajfűrtök bukkantak elő.
Az idegen mit sem törödve csukjájával, a fény irányába sietett, útjában megsimogadta pár fa törzsét, mire azok halk suttogásba kezdtek: üdvözlégy idegen... susogták.

Az idegen hamarosan megérkezett a fény forrásához. Egy óriási tölgy volt az, levelei kékeszöld fényben ragyogtak, törzse pedig melegséget árasztott.
Az idegen leült a fa tövébe, megigazította csukjáját köpenyét pedig szorosan magára csavarta és hamarosan elaludt.
A fából egy árny emelkedett ki, és lassan lekúszott az idegen mellé.


Hajnalodott már, mire a rejtélyes idege megébredt, a fa most már halványabban világított, de melege még mindig hevesen sugárzott.

- Üdvözölégy idegen- szólalt meg egy kedves és lágy hang.
- Köszönöm kedves tölgy- válaszolt az idegen, és megsimogadta a fa törzsét.
- Valóban a tölgy is üdvözöl- jött a válasz, és egy gyönyörű lány lépett elő a fa mögül. Elyme a nevem és én vagyok a tölgy őre, egy Dryad.
- Elyme... a Dryad?
- Igen, Tasartiriában vagy a Dryadok országában - mondta kedvesen.
- Amelie Dragonheart- felelte az idegen és csukjáját hátralökte, arca sápadt volt de szemei ragyogtak az örömtől.
- Egy Dragonheart...érdekes. Mit kereshet errefele egy Dragonheart?
- Elymet a Dryadot, Tasartiria úrnőjét - nevetett fel Amelie, és megölelte a tölgyfa őrt.
- Már vártalak kedveském!

Elyme és Amelie aznap bejárták Tasartiriát. Noha szemtől szembe még soha nem találkoztak, álmaikban már rég megismerkedtek és egy mély és igaz barátság alakult ki közöttük.
Tudták, hogy amikor az Unikornis éve véget ér találkozni fognak, és együtt kell majd harcolniuk álomviláguk megmentéséért. Hisz az emberek mindent megtettek, hogy tönkretegyék világukat, az erdőket felégették, hogy megszabaduljanak az ott alkó árnyaktól, a sárkányokat a világ legeldugottabb részeibe üldözték, őket pedig folyton vadászták.

Már csak igen kevesen maradtak az álomvilág lényei és egyre csak fogytak. Elyme és Amelie tudták, hogy csak ők menthetik meg világukat a teljes kipusztulástól.
Így kezdődött közös harcuk, varázslatos világuk megmetéséért.

Élni és élni hagyni

Ha van valami, amit nem tudok elviselni az, az hogy állatokat vagy gyerekeket kínozzanak... ez nállam 100%-osan kiüti a biztosítékot.
Az este is így tőrtént, amiután egy ismerős weboldalán elolvastam egy nagyon érdekes bejegyzést, ami arról szolt, hogy mi is tőrténik az úgynevezett prémfarmokon, és Kínában miket művelnek a szerencsétlen állatokka, hogyan nyúzzák meg őket ÉLVE.... és ilyen "extrá". A bejegyzés mellé linkelve volt a videó is, aminek még negyedét sem voltam képes végignézni...

Nem értem, hogy képesek egyes emberek ilyet tenni, de azt sem, hogy mi a francért kell valakinek is ilyen vagy olyan bunda. Ezek az emberek nem hiszem, hogy valaha is hallottak arról, hogy ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI.
Felháborító, hogy az ember azt hiszi, hogy minden csak ő érte van, és hogy neki mindent szabad mert technikával és úgynevezett "civilizációval" rendelkezik?
Hát azért ez nem így van. Az ember semmivel sem felsőbbrendűbb egyetle más élőlénynél, persze ő azt hiszi, hogy igen, és hogy neki mindent szabad.
És ugye milyen jó más budájával ékeskedni... NAGYON... mit mondhatnék. Vajon az milye lenne, ha az állatok öltözködnének ember bőrbe... ugyanaz csak más a szemszög. DE ők nem teszik, és ha lenne lehetőségük sem tennék.... nekik nem kell a mi bőrünk, nekünk viszont igen az övék.

Hihetetlen volt az amit azon, és még egy hasonló videón láttam, szavakkal leíni...lehetetlen.
És persze ilyenkor azt kérdem magamban, hogy azok az emberek akik mindezt lefilmezték mi a fenéért nem avatkoztak közbe? Lehet nem állt jogában... vagy csak félt...nem firtatom.
A lényeg az, hogy ideje lenne az embereknek felébredni és végetvetni enneg az egésznek és igen az EMBEREKNEK!!! Mert ha nem lenne kereslet az ilyen árucikkekre, akkor kénytelenek lennének abba hagyni... és az nem megoldás, hogy áh én nem tudok semmit sem csinálni... nem egy fenét, főképp, ha ezt netán olyan valaki mondja akinek a szekrényében tornyosulnak a bundák.

Élni és élni hagyni olyan nehéz ez? Az ősi kulturákban ez nem így volt, ott is valóban bőrőkbe, bundákba öltöztek... de azt az állatot nem a bőréért öltél le... hanem leggyakrabban kajáért... persze... ott is voltak kivételek.
De az egy más világ volt... ott a bőrnek, bundának igen fontos szerepe volt: vagy megfagytál vagy felöltötted... nem válogathattak minden félében mind Mi most.

Nem tudom elképzelni, hogy van valakinek lelkiereje egy ártatlan állatot agyonverni, megkínozni... mégis mi ez?
Az ilyen embereket könnyü lélekkel vetném ugyanaz a bánásmód alá... és ekkor ugye én sem vagyok jobb nálluk... Hát de igen. Mert én nem védtelen állatokkal művelem ezt el.

Az élni és élni hagyni konceptus persze ezen túl terjed, ugyanakkor a vadászatok is értelmetlenek, kegyetlenek. Mégis milyen esélyei vannak egy állatnak, a fegyverrel szemben? Abszolút semmi... Adjunk nekik is fegyvert... (ha ez lehetséges lenne) és na akkor lássuk hogy ki az ügyesebb... vagy vegyük el az embertől is a fegyvert és úgy vadásszon ha akar, puska nélkül. Legyenek egyenlőek az esélyek, nem hogy megbújik valahol állig felfegyverkezve... Hát köszönöm szépen.

Kívéncsi vagyok valaha is megértik e az emberek azt, hogy a természet nem ő értük van... és ők semmivel sem különlegesebbek mint az összes többi élőlény. Igen semmivel sem. Ugyanolyan joguk van élni mint nekünk. Ők nem uralkodnak rajtunk, mi viszont igen rajtuk... ez így nincs jól.
Buta az ember és kegyetlen... és nem tiszteli a Természetet... pedig neki köszöhet mindent, nem holmi Jézus Krisztusnak, meg Szűz Máriának, vagy a nagy keresztény Istennek...aki szeret ugyebár de lépten-nyomo azon van, hogy büntessen... WOW...

A lényeg az, hogy élni és élni hagyni... és igen is van mit tenni az ellen, hogy ezek az állatkínzó prémfarmok megszünjenek. MEG KELL SZÜNTETNI az igényt az ilyen árúcikkekre. Semmi jogunk más bőrében díszelegni.